Szabolcsi Állatfarm

Szabolcsi Állatfarm

2017. május 15. - Beastmaster

Mi más lenne, mint hőtáv?

A záhonyi hőtávnál a helyzet fokozódik. Állandóan. Nehéz lenne még egy olyan céget találni kis városunkban, aminek a hosszú évek során sem sikerült egy épkézláb, szellemileg potens vezetőt találni. No de hát ez van akkor, ha “urambátyám kézkezetmos” alapon megy az xfaktoros válogatás. Csak míg az x-faktor esetében a debilek az első körben kihullanak -és nem mellékesen jókat lehet rajtuk röhögni, ide ez a képesség csak plusz pontot jelent. Egy arany-belépő a döntőbe.
Volt már itt bukott kisvárdi kétballáb, volt már olyan, akinek ez a poszt csak annyit jelentett, hogy már az első munkahéten hőtávos szolgálati autóval hordta a sört a kocsmájába. Most meg jobb lenne nem is emlegetni, de muszáj. Akinek volt egy kis esze, az gyorsan megpattant ebből a belterjes környezetből. Nem győzöm eléggé hangsúlyozni, hogy nem az egyszeri dolgozókkal van a baj, hanem a hal fejével, amitől az egész bűzlik.
Szóval alig több, mint 2 éve volt a számvevőszéki vizsgálat, amiben aranyérmet nyert a hőtáv. Ha másból nem, ebból a jelentésből a hülyének is kiderült, hogy a vezetés kret…. - khhmm - nem ügyes. De legalább hazudozni nagyon tudnak. Csillagot az égről.
Most viszont csak az a baj, hogy szolgáltatni is kellene. Sajnos ez nem igazán működik.
A történet kezdete, hogy lakossági panaszt kapott a záhonyi képviselőtestület, miszerint kurva hideg van a gigászi számlák ellenére. Ennek a kivizsgálását el is rendelték, amire egy cinikus, de legalább hazug választ küldött a “Záhonyi hőtermelő, távhőszolgáltató, kulturális és könyvtár szolgáltató nonprofit kft” vezetése.
Kezdve azzal, hogy ki a hóhér volt az, aki egy írási, és olvasási nehézségekkel küzdőt ilyen beosztásba sercintett be orrának egyetlen fújásával, befejezve azzal, hogy ki az, aki képes elfogadni egy ilyen beosztást, mikor érezheti, hogy nagy rá ez a kabát.
De hogy értelmet nyerjen, hogy mi a problémám:
1, “A lakosság részéről ilyen mértékű hibabejelentést nem kaptunk”: Na jah. 43 ember egyből az atyaúristennél kezdi, nem pedig az ügyfélszolgálatnál. Én inkább azt tartom reálisnak (korábbi saját tapasztalatból), hogy hibabejelentéskor azt a választ kapja a fogyasztó, hogy “még senki nem jelzett ilyen hibát”, és nem vesznek fel jegyzőkönyvet. Mikor megemlíti a fogyasztó, hogy “nem hiszem, mert az alsó szomszédom pont tegnap volt benn, és neki is ugyanezt mondták”, akkor kiküldenek valakit, aki már nincs annyira megfizetve, hogy szemrebbenés nélkül hazudjon. Ő aztán elmondja, hogy mindenütt problémát jelent, és nem tudnak mit csinálni vele, mert nem folyik át a rendszeren a víz. A panaszokról nem készül jegyzőkönyv, úgyhogy akkor nincs is.
2, Mellékeli a drága lelkem a vízhőmérsékleti adatokat. Az nem tűnik fel neki, hogy a visszatérő víz mindössze 5-10 fokkal hidegebb, mint az előremenő? Ezért jó, hogy egy könyvelő a főnök, nem egy szakember. Komoly képpel tud hülyeséget beszélni. Szóval ezzel csak az a baj, hogy ha csak ennyit tud lehűlni a víz a fűtési körben, akkor nem a hőleadókon folyik keresztül, hanem kerülőúton. Főleg, ha tudjuk, hogy a felső emeleti radiátorok bejövő vezetéke olyan hőmérsékletű, hogy nem állja a keze az embernek, a földszinti visszatérő, meg olyan hideg, mintha sosem járt volna benne meleg víz. Magyarul mondva, a lakásba nem jut be a fűtővíz. De legalább van szép kis táblázat, hogy mikor hány fokos víz NEM jutott be a lakásokba. Most vagy az van, hogy vagy nem tudják értelmezni az adatokat, és nem látják, hogy szar a rendszer, vagy utólag írtak be has-számokat. Mind a két esetben hamut kellene szórnia a fejére, és elhordania az irháját.
3, A kedvenc részem azonban a terelés. Hogy a 43 főből hány ilyen-olyan van. Célszerű azért ezt is tisztába tenni, ha már ekkora a sötétség keziccsókolom :-(
3 fő szolgáltatásból kizárt fogyasztó: Ez milyen információval szolgál a (idézem:) “a szolgáltatás minőségének megítélése” szempontjából? A szolgáltatás szar színvonala javul azáltal, hogy olyan ember mond róla véleményt, aki ki van zárva a fogyasztásból? Tudtommal van olyan is, aki direkt záratta ki magát a fogyasztásból, mert olyan volt a szolgáltatás ár-érték viszonya, hogy egy kalap szart nem akart adni érte. Én azért ezt nem hangoztatnám ilyen nagy arccal, ha én lennék a főnök.
8 főnek van nulla fogyasztása: Ha egyszer rájött, hogy olcsóbb, ha villannyal/klímával fűt, mert akkor ugyanúgy kifizet 50-60 ezer forintot havonta, de legalább meleg van.
7 főnek 200 egység alatti a fogyasztása: Elmagyarázom. Nem megy bele a radiátorába a meleg víz, mi a lófaszt számolna a költségosztó? Azt a melegvizet, ami a radiátorok helyett visszamegy a hőközpontba? Tecciké’teni?
“11 főnek tartozása van a társaságunk felé”: És? Ugyanaz a kérdés, mint az első esetben. Látom, még mindig nem tetszik érteni. Ha egy éjjeli őr azt mondja, hogy nappal világos van, attól az még igaz. Annak ellenére is, hogy Ő személy szerint aludni szokott olyankor. Ha valakinek tartozása van, attól még meg tudja ítélni a “szolgáltatás minőségét”
Szóval azzal elvenni a dolog élét, hogy a tények bizonyított cáfolata helyett azt támadjuk, aki állítja, azt úgy hívjuk, hogy személyeskedés. Ez pedig trógerség. Persze kilóg a lóláb. Tudnék még mondani embereket a képviselőtestületből, akik szívesen alkalmazzák ezt a nemtelen eszközt.

De egy párhuzamon keresztül lehet, hogy szemléletesebb, hogy mi itt a gond:
Képzeljük el, hogy egy pékség folyamatosan félig nyers kifliket visz a boltokba, 400 Ft-os egységáron! Ha valaki panaszkodni merészel, simán lerázzák azzal, hogy még senki nem panaszkodott miatta. Majd másnap ugyanez. A probléma ezzel az, hogy nekik, fogyasztói visszajelzés nélkül is figyelniük kellene a kiflik minőségére! De ez még mind semmi! Ugyanis az ügyfél megelégelve a pékség packázását, annak a felettes szervéhez fordul, majd ez a felettes szerv elrendeli, hogy vizsgálják ki a panaszokat. Erre a pékségből az a válasz jön vissza, hogy:
a vevő tehet arról, hogy félsült állapotban kapta meg a kiflit, mert vannak olyan vevők, akik nagyon kevés kiflit vesznek, van aki egyáltalán nem vesz kiflit, pedig be szokott járni a boltba, meg egyébként is, egy néhányan tartoznak a kifli árával.
Sőt, tessenek elképzelni, hogy van csicsapicsa táblázatunk, hogy milyen kevés áramot használunk fel a kemencékben
És most egy kis segítséget kérnék, kedves Ildikó! Ezen érvek közül melyik bizonyíték arra nézve, hogy rendesen meg van sülve a kifli? Vagy fordítva, melyik érv tekinthető ezek közül bizonyított cáfolatnak arra az állításra, hogy nyers a kifli? Főleg úgy, hogy aki egy kurva kiflit sem vesz, de még boltba sem jár, azzal is fizettetnek kifli-rendelkezésre állási díjat.

Szóval ezek az “érvek” (vagy inkább kifogások) annak a helyettesítésére szolgálnak, hogy keziccsókolomnak sem szakmai ismerete nincs a témában, amivel átláthatná azt, amiben az észt osztja, sem emberi belátási képessége, sem érvei. Csak ez van neki. Másra kenni a hibákat. Normálisan vezetni a hőtávot, az sokkal bonyolultabb lenne.

És, hogy mire gondolok, mikor olvasási és írási hendikepet emlegetek? El kellene olvasni hozzá a vastaggal szedett mondatot. A mellett, hogy másra keni a maradék problémát. Természetesen azokra a fogyasztókra, akik az ilyen-olyan indokkal kiemelt fogyasztókon kívül még benne maradtak a lehetséges szavahihetők között. De ha valaki figyelmesen elolvassa és értelmezi a mondatot elég komoly Freud-i elszólást is olvashat benne. És ezt nem én írom, ez egy beismerő vallomás! Mármint az, hogy “természetesen más esetben sem a törvény szellemében járunk el.” Igen, ezt tudjuk. Papírotok is van róla. Egyenesen a Számvevőszéktől. Két éve, hogy kielemeztem azt a jelentést is, amire azóta sincs reakció, leszámítva Kövesdi vérszegény mosakodását, hogy “nem is szabálytalanság, csak szabályozatlanság”.
Persze tudom én, hogy nem erre gondoltál, de ez a mondat ezt jelenti. És nem újdonság, aki tud olvasni (például egy ÁSz jelentést), az eddig is tisztában volt vele.

Na, ez a rész ennyi. A másik téma a hőtávval kapcsolatban, a NEVE :-) A “Záhonyi hőtermelő, távhőszolgáltató, kulturális és könyvtár szolgáltató nonprofit kft”. Igazán lehetne ez “Záhonyi hőtermelő, távhőszolgáltató, kulturális és könyvtár szolgáltató, sündisznóidomár, székláb és főttojás faragó nonprofit kft” is. Kb így viszonyulnak egymáshoz a tevékenségi körök.
Ha az ÁSz jelentés megállapításaira gondolunk, vagy esetleg a vezetőség erre adott válaszaira (BRUHAHAHA), akkor tiszta volt eddig is, hogy -egy kis eufemizmussal élve- nincsenek a helyzet magaslatán. Ha a gázszolgáltatás kizárására gondolunk, akkor kétség sincs e felől. Ezek után jön a panasz, hogy már a szolgáltatás sem megy normálisan.
Tehát a hőtáv a törvényi előírásoknak megfelelő adminisztrációra képtelen (vagy nem hajlandó), de még a tevékenységét jelentő szolgáltatással is hadilábon áll.
Mit tesz ilyenkor egy normális tulajdonos? Első enyhébb problémánál elbeszélget a főnökséggel, és komolyabb szankciót helyez kilátásba. A következőre kibassza az ügyvezetést az utcára, és vesz fel olyat, aki meg tud különböztetni egy csőfogót egy radiátortól. Mit tesz azonban a záhonyi hőtáv tulajdonosa? Átvállalja a tartozást, kifizeti a hitelét, beletol százmilliós nagyságrendű pénzt. Majd elbeszélget a főnökséggel, és felajánl egy kis jutalmat, meg a biztonság kedvéért felvetet még egy semmihez értő embert, és biztosítja a főnökséget, hogy nem lesz itt semmi baj. Majd ráadásként úgy dönt, hogy ha már úgyis van a hőtáv tevékenységei között olyan, amihez nem ért, akkor hozzácsap egy másikat. Nem, hogy tizenkilencre, de még huszonkettőre is lapot húzni aztán bölcs dolog, mondhatom. Távhőszolgáltatás, meg könyvtár: tehénen a pisztolytáska.

Mindazonáltal érdemes elmerülni ennek tevékenységi-kör eklektikának a történetében is.
Történt ugyanis, hogy a “kedves” képviselő testület elhatározta, hogy ha az ég a főddel összeszakad, akkor is keresztbe tesznek Helmeczinek. Ennek keretében került sor a művház beszántására. Sokkal jobban nem mennék bele, kiveséztem ITT az okokat, ürügyeket, lehetséges következményeket.
Nagy volt az egyetértés a testületen belül, egészen annyira, hogy a lóláb is kilógott. Az ügyvédnő nem átallott ordenáré módon kioktatni mindenkit, akinek ellenvéleménye volt, sőt beígért mindenféle pályázatnyerést, meg ingatlanhasznosítási projektet a VOKE-től jövő támogatás hiányának pótlására. Nos ez a projekt mondhatni becsődölt. Valahogy nem akarnak csőstül jönni a pénzes bérlők, hogy éves szinten néhány 10 milliót belerakjanak. Viszont van egy hőtáv nevű “Mindenszolgáltató nonprofit kft”. Ide korábban már el kellett suvasztani a Kövesdi érdekszférájába tartozó másik képtelen viselő úr mindenhez értő nejét. (Erre utal a “kézkezetmos” kitétel a cikk elején) Eleinte volt is gond, mert az ott dolgozók szerint az okoskodáson, és az Ildikóval trécselésen kívül sehogy nem sikerült neki értelmes dolgot csinálnia. Erre jött az ötlet, hogy valahogy ki kéne csinálni a művházból a VOKE-t, és azzal foglalkozhazna. Végül sikerrel is járt a képviselők hazudozása, pestre járása, Kövesdi telefonálgatása, VOKE vezetőség inzultálása. Sikerült elbaszni pár tíz milliót a háztól, csak azért, hogy néhány kicsinyes és főleg személyes előnyhöz juthassanak a közösség rovására. Csakhogy az a néhány 10.000.000 forint hiányzik az üzemeltetésből. Ezt valahonnan pótolni kell. A pénzes bérlők nem nagyon tolonganak, a pályázati források kiaknázásához viszont nem elég nagy pofával óbégatni a lakossági fórumon. Hát akkor honnan lehet pótolni?
Itt jön képbe, amit előre lehetett látni! Mivel mostmár a hőtáv üzemelteti a művházat is, így nyugodtan egybe lehet fésülni a két extraprofitos céget. Tetszik érteni? Volt egy Hőtávunk, amelyik kb 200.000.000 forintos deficitet volt képes összekalapálni nem megfelelő követeléskezelés, és a tevékenység-specifikus ismeretek hiányán alapuló cégvezetés következtében. Most a tevékenységi kör kiegészült még egy néhány oda nem tartozó iránnyal is. (Azért az sejthető, hogy ehhez mekkora szakértelem van.)
A trükk itt található ebben a manőverben. Vagyis egy korábban éves szinten 7-9 milliós városi támogatást felhasználó (mellé 20-30 millió egyéb forrásból való pénzzel együtt) művházból sikerült csinálni egy ugyanekkora városi támogatást felhasználó művházat, csak most már a Kövesdi lekötelezettjei ülnek ott. A maradék 20-30 millát meg megkapja a hőtávtól, a VOKE helyett ugyancsak a várostól. Attól a hőtávtól, ami eddig is veszteséges volt. Amelyiknek a tulajdonosa az a város, amelyikre mindig rá marad a hőtáv veszteségének a fedezése. Magyarul, ki fizeti ki igazából a Kövesdi által másnak adott szívességet? Igen, bizony kedves olvasó, te vagy az! Az országos színvonalon is magas távhődíjban, a kiemelkedően magas rendelkezési állási díjban, a súlyadóban, és egyéb helyi adókban.
És ha azt hiszed, hogy ezzel vége a kizsigerelésednek, akkor tévedsz kedves olvasó. Az extrém magas távhő- és rendelkezésre állási díjadnak van egy másik hozadéka is. Ez pedig az, hogy elköltözni sem tudsz. Hiába komfortosabb a lakásod, mert nem kell szénnel-fával mocskolnod télen, a kutyának sem tudod eladni (persze ha nem lenne csillagászati a távhő díja, és még működne is a fűtés, akkor nem is akarnád eladni). Az az abszurd helyzet állt elő, hogy egy 60-70 m2-es távfűtéses lakást nem lehet eladni 3,5-4 milliónál többért (sőt, annyiért sem! ), míg egy 2 szobával, és 10-20 m2-rel kisebb lakásért adnak 5-5,5 milliót is, ha az egyedi fűtésű. Úgy, hogy ez előtt 10-12 évvel 6-9 milliót is adtak egy ilyen lakásért. Szóval remélem, megérte.
Persze ez nem teljes egészében múlik a hőtávon és a vezetésén (mármint a lakás-ár változás), sok múlik egyéb külső tényezőkön is. Az viszont igaz, hogy ez a fajta töketlenkedés, zavarosban halászás, ami a hőtáv körül folyik, csak arra jó, hogy ha már a többi tényező jobbra is fordul (és az országban már mindenütt a válság előtti felett vannak az ingatlanárak), akkor se lesz jobb a távhős lakások lakóinak. A felelőtlen gazdálkodás miatt továbbra is drága lesz a fűtés, továbbra is fázni fognak és szabadulni sem fognak tudni ebből a helyzetből. Persze amíg a vezetőség jól jár egy záhonyi viszonylatban nagyon jó fizetéssel (főleg, hogy felelősségre vonással sem kell számolnia, sőt), jó éves prémiummal, valamint innen-onnan lecsorgó plusszal, addig változás nem lesz.

De legalább egy emberrel több van lekötelezve Péternek.
Remélem ez majd eszedbe jut a következő választáskor is.
Jó biznisz volt ugye?


update: Időközben a fűtési probléma megoldódott. Nem mintha megjavult volna a szolgáltatás, de így május közepére legalább az idő kijavult. Gondolom az illetékesek ezt is el tudják adni saját sikerként.


A bejegyzés trackback címe:

https://szabolcsiallatfarm.blog.hu/api/trackback/id/tr6712505595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása